Kék Erdő Tanulókör jelentkezés
A debreceni Kék Erdő Tanulókörbe folyamatosan lehet jelentkezni felsőbb éveseknek, akár a tanév végén is. Nyáron is nyitva a suli, a gyerekek így kérték. Ám legyen! Magántanulókat, szabadon tanulókat várunk szeretettel! Szeptemberi kezdéssel egy teljesen új első...
Kék Erdő Táborok
– Nyári napközis táborok a Kék Erdő Házban – A Kék Erdő Ház Debrecen Egyetemváros részében helyezkedik el, a Nagyerdő melletti Egyetem sugárúton. A ház adottságai miatt napi kapcsolatban élünk a természettel, az udvarunkon és az erdőben tartjuk a Kék Erdő...A debreceni Kék Erdő Tanulókör fejlődik
A Kék Erdő Tanulókör Debrecenben 2018. július 2.-án nyitotta meg kapuit, azóta pedig elég komoly fejlődésen ment át a csapat. Kövesd a Tanulókör Facebook csoportjában is a fejleményeket: Itt tudsz csatlakozást kérni. Hiába terveztünk meg sok mindent előre, természetes...
GYIK – Gyakran Ismételt Kérdések – Debreceni Kék Erdő Tehetségkör
Debreceni Kék Erdő Tehetségkör Úgy gondolom, hogy kérdezni csak azt tud, aki már legalább egy picit is tud a témához. Egészen addig, amíg nem tudunk többet a témáról, csak kételyeink vannak. Ezzel egyetértesz? Ezért döntöttem úgy, hogy összeírom azokat a kérdéseket,...
