Lezárt – Kék Erdő Tanulókör/Tehetségkör

2020-ban az köznevelési törvényt érintő módosítások és a koronavírussal kapcsolatos kormányzati rendelkezések miatt az eddig formájában működő tanulócsoportot sajnos meg kellett szüntetnünk. A gyerekekkel való munkánk folytatódott egyéni mentorálással (szükség esetén online is) egy ideig. A projektet végül 2020-ban lezártuk.

Mit jelent a tanulókör? Kinek való? Mit tervezünk?

Tankör, tanulókör, tanulócsoport, suli, iskola – nevezzük bárhogyan: azoknak a gyerekeknek szól, akik iskolások, magántanulóként teljesítik tankötelezettségüket. A tanulócsoport alapvetően családok közössége, ahol a gyerekek együtt tanulnak, a szülők pedig ezt felváltva segítik valamelyik család otthonában. Az otthonoktatás csoportos formája. A gyermek közösségben nevelkedik úgy, hogy nem jár iskolába. Ennek továbbfejlesztett változata az, amikor a családok közösen bérelnek egy lakást vagy házat, esetleg az étkeztetést is külső beszállítóval oldja meg, talán még pedagógust is alkalmaznak.

A Kék Erdő Tankör ezen is túl megy. Szülő-közösség, gyermek-közösség és közben egy Alapítvánnyal a háttérben társadalmi vállalkozás is. Nem egy tanító gondoskodik a gyerekek oktatásáról, hanem szakemberek: pszichológus, szaktanár, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus segítő munkatárs és a szülők maguk is.

Olyan közösséget szeretnék, amely önálló, értékes emberként elfogadja, tiszteli a tagjait és a közösséget magát.

Előtérbe szeretném helyezni az élmény alapú ismeretszerzést, a tapasztalatszerzést. Az elmélet és gyakorlat egyensúlyára törekszünk.

Projekt alapú oktatást szervezünk, amely mellett egyéb alternatív és hagyományos módszereket is alkalmazunk. A valódi életet beengedjük iskolánkba, a tanulók és a tanításban, nevelésben résztvevők egyformán fontosak, minden résztvevőnek biztosítani kívánjuk az optimális fejlődés lehetőségét.

Azokat a gyermekeket és családjukat várjuk, akik magántanulóként tervezik teljesíteni a tankötelezettséget, vagy már magántanuló státuszt kaptak. A gyermek felvételénél alapvető követelmény az ép intellektus. Sajátos nevelési igényű gyermekeket, kétszeresen kivételes, magasan funkcionáló autista gyermekek felvételét is fontolóra vesszük, szenzoros feldolgozási zavarral élőket pedig kiemelten támogatunk.

A létszámtól függően egy alsós és egy felsős csoportot szeretnénk indítani. Montessori ihletésű csoportjaink vegyes korosztállyal indulnak, 5 fő a minimum létszám, 8 főnél pedig nem szeretnék nagyobb csoportot. 2018. szeptemberben indul a Kék Erdő Tanulókör.

Amit most is tudunk garantálni:

  • a gyermeknek minden lehetőséget biztosítunk, hogy felkészülhessen a félévi és/vagy évvégi vizsgáira. Amennyiben ebben ő is partner, fejlődését támogatjuk erős szakmai háttérrel.
  • alternatív pedagógiai módszerekkel és tehetséggondozással igyekszünk megadni azt a támogatást, amelyben a gyermek optimális fejlődése biztosított.
  • az oktatás és nevelés ideális egyensúlyát igyekszünk biztosítani tiszteletben tartva minden résztvevő kompetenciáját.
  • a gyermek biztonságérzetét, elfogadását, megértését és önálló életre nevelését fontosnak tartjuk.
  • az étkezésben is törekszünk a kiegyensúlyozottságra, az egészségtudatosságra. Eszerint állati tej, finomított kristálycukor és glutén elhagyásával, a gyerekeknél esetleg előforduló allergének figyelembevételével készítjük el ételeinket.
  • házi feladatot csak akkor adunk, ha azt a gyermek kéri. 🙂

Gyakran Ismételt Kérdéseket és a válaszokat itt tudod elolvasni!

gy.i.k.

További, napi friss információ:

Kék Erdő Tehetségkör