Edison100-as szervezetként az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tartottam workshopot elsőéves hallgatóknak, és közben végig az volt bennem, hogy mennyire fontos, milyen alapélményekkel indulnak el ebben a szakmában.
Egy olyan közös teret hoztunk létre, ahol nem csak beszéltünk arról, hogyan lehet kapcsolódni egy gyerekhez, hanem ezt ki is próbálhatták. Saját élményeken, egyszerű gyakorlatokon és valós helyzeteken keresztül tapasztalták meg, milyen az, amikor nem a viselkedésre reagálunk, hanem arra, ami mögötte zajlik.
Ahogy haladtunk, szépen láthatóvá vált, mennyire megváltozik a kapcsolódás minősége, amikor idegrendszeri szemlélettel közelítünk, és nem megoldani akarjuk a gyereket, hanem jelen lenni mellette. Megtapasztalhatták, milyen az, amikor egy gyógypedagógus nemcsak eszközökkel dolgozik, hanem biztonságos teret teremt. Dolgoztunk azzal is, hogyan lehet a viselkedés mögé látni, és mit jelent valójában egy befogadó, inkluzív környezet.
Beszéltünk a normaalkotás fontosságáról, és arról, hogy ennek milyen hatása van a csoport működésére és a gyerekek biztonságérzetére. Feszegettük azt a kérdést is, hogy kinek a felelőssége a gyerek fejlődése, és közben olyan eszközöket gyűjtöttünk össze, amelyek segítenek visszabillenteni magunkat és a gyereket is abba az állapotba, ahol valóban lehet fejlődni.
A legfontosabb felismerés talán az volt, hogy nem a viselkedést nézzük, hanem azt, ami mögötte van. Az idegrendszer szabályozása nem fegyelmezéssel történik, és ha én nem vagyok stabil, ha bevonódok, akkor a gyerek sem fog tudni előre haladni.
Nagyon jó volt együtt dolgozni mindkét csoporttal. A hallgatók nyitottak voltak, kérdeztek, bevonódtak, és valódi partnerei voltak a közös gondolkodásnak.
Zsuzsi