Kék Erdő Alapítvány
FELHASZNÁLÁSI MEGÁLLAPODÁS
Kék Erdő Alapítvány továbbiakban: (KEA, Alapítvány) másrészről a felhívásra írást, képet beküldő pályázó, szerző továbbiakban: (Szerző) kötöttek az alábbi feltételek szerint.
- A Pályázó az Alapítvány részére a mű (írás,kép, festmény, rajz, lenyomat, grafika, fotó, szobor, plasztika stb.) kizárólagos felhasználási jogát engedélyezi. A Szerző a művet a feltöltés vagy beküldés napján az Alapítvány részére átadja.
- A Szerző kijelenti, hogy a mű határozatlan időtartamra (azaz a mű teljes védelmi idejére) szóló, területi és formai korlátozás nélküli, kizárólagos felhasználási jogával rendelkezik, és annak átruházására jogosult. Szerző szavatolja, hogy harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a felhasználási engedély megadását, vagy az Alapítvány által megszerzett felhasználási jog gyakorlását részben vagy egészben korlátozná, vagy kizárná.
- Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a felhasználási joga alapján az Alapítvány a művet az általa kiadott kiadványokban és termékeken megjelentetheti és többszörözheti. Az Alapítványnak jogában áll az átadott művet ismételten felhasználni. A mű felhasználására és többszörözésére vonatkozó jog kiterjed a mű számítógépen, vagy elektronikus adathordozón történő rögzítésére, elektronikus adatbázisok számára történő átengedésére és Internet útján történő közzétételére is. A Szerző hozzájárul ahhoz, hogy a művet a felhasználás céljaihoz igazítva átdolgozzák, módosítsák vagy annak elemeit felhasználják.
- A megszerzett jogok gyakorlása során a felhasználás jellegére tekintettel a Szerző neve nem kerül feltüntetésre. A Szerző kifejezetten lemond arról, hogy a művön vagy annak bármely felhasználási formájában név szerint megjelölésre kerüljön
- Felek megállapodnak, hogy az 1-4. pontban körülírt felhasználási jog ellenértékeként a szerző díjra nem tart igényt.
- Felek a jelen megállapodást az aláírásától számított határozatlan időre kötik. A Szerző a jelen megállapodás elfogadásával tudomásul veszi, hogy az Szjt. 51.§ (1) bek. szerinti felmondási jogát a mű átadásától számított 5 éven belül nem gyakorolhatja.
- A Szerző fenntartja a jogot, hogy a művet saját portfóliójában, kiállításokon vagy személyes célú bemutatásra felhasználja, feltéve, hogy az nem sérti az Alapítványnak biztosított kizárólagos felhasználási jogokat. A mű kereskedelmi célú értékesítésére, terjesztésére vagy az Alapítvány által meghatározott felhasználási körön kívüli más célra történő hasznosítására azonban nem jogosult.
- Az itt nem, vagy nem teljes körűen szabályozott kérdésekben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és mögöttes jogként a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
- Az e megállapodásból eredő jogvita esetén a Felek megkísérlik a peren kívüli megegyezést, 30 napot adva a szerződésszegő félnek arra, hogy szerződésszegését orvosolja. Az ilyen felszólítást a jogosult jogérvényesen tértivevényes, ajánlott levélben teheti meg a szerződésszegő fél címére címezve. Amennyiben a felszólítás nem vezet eredményre, a jogvita eldöntése érdekében a Felek kikötik a Debreceni Törvényszék kizárólagos illetékességét.