A Déri Múzeum szervezeésében zajló módszertani nap egyik pontja a Kék Erdő Alapítvány workshopja volt, amelyet Hornyák Mariann, az Alapítvány alapítója és a kuratórium elnöke tartott.
A foglalkozás fókuszában a gyerekek viselkedése mögött meghúzódó, sokszor láthatatlan idegrendszeri és érzelmi nehézségek álltak, valamint az a kérdés, hogyan tudunk ezekhez pedagógusként, foglalkozásvezetőként vagy segítő szakemberként kapcsolódni.
A workshop egyik alapmondata így hangzott el: a tanítás nem létezik tanulás nélkül. Ez a gondolat végigkísérte az együtt töltött időt, és arra irányította a figyelmet, hogy a valódi kérdés nem az, mit és hogyan szeretnénk átadni, hanem az, hogy a gyerekek egyáltalán tudnak-e tanulni abban a helyzetben, térben és állapotban, amelyet számukra létrehozunk.
Tanulási környezet jelentősége
Központi téma volt a tanulási környezet kérdése is. Ahhoz, hogy a gyerekek jól tudjanak tanulni, olyan közeget kell kialakítanunk, amely biztonságos és befogadó számukra. Ugyanakkor nem tudhatjuk előre, ki hogyan szeretne tanulni, mitől érzi magát biztonságban, vagy mire van szüksége a kapcsolódáshoz, amíg nem kérdezzük meg őket. A gyerekek bevonása, meghallgatása és komolyan vétele nem kiegészítő elem, hanem alapfeltétel.
Keretek
A keretek szerepe is hangsúlyosan megjelent. A workshop során elhangzott, hogy a határokat ott érdemes megszabni, ahol a felnőtt maga is stabil marad. Ott, ahol még nem billen ki pedagógusként vagy foglalkozásvezetőként, mert ebben a térben tud igazán szeretettel és hitelesen kapcsolódni. A keretek így nem korlátozó eszközökké válnak, hanem megtartó struktúrává, amely mind a gyerek, mind a felnőtt számára biztonságot ad.
Elcsendesedés, mint lehetőség a kapcsolódásra
Külön figyelmet kapott az elcsendesedés jelentősége. Nem mint fegyelmezési eszköz, hanem mint ajándék. Olyan lehetőség, amelyet különösen azoknak a gyerekeknek tudunk adni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az elcsendesedés nem elvárás, hanem meghívás egy olyan állapotba, ahol az idegrendszer megpihenhet, és ahol újra megjelenhet a kapcsolódás lehetősége.
A workshop gyakorlatorientált, mégis mélyen szemléletformáló volt. Nem gyors megoldásokat kínált, hanem gondolkodási keretet, amely segít máshogyan nézni a viselkedésre, a nehézségekre és a kapcsolódásra. Olyan alapokra hívta fel a figyelmet, amelyek hosszú távon támogatják az együttműködést, a biztonságos tanulást és a gyerekek valódi bevonását.