Szemléletformáló előadást tartottam a Kék Erdő Alapítvány képviseletében a Szent Imre Katolikus Gimnázium Két Tanítási Nyelvű Ált.Isk. Kollégium Óvoda és Alapfokú Műv. Isk.-nak. Az intézmény egyik főigazgató-helyettese csodálatos szervezésének köszönhetően az intézmény minden egységéből csatlakoztak pedagógusok az online előadáshoz. Különösen örültem, hogy így a gyermekek fejlődését – óvodás kortól az érettségiig – 15 éven át végigkísérő nevelés- tanítás pedagógusainak, szakembereinek beszélhettem a szenzoros feldolgozásról és annak zavaráról.
Az összesen 16 fős hallgatóság tagjai között volt a két főigazgató-helyettes, az óvodai intézmény egység vezetője, óvodapedagógusok, tanítók, általános iskolai- és gimnáziumi tanárok, fejlesztő pedagógusok, kollégiumi nevelő.
Az érzékelési területekről, a szenzoros feldolgozás folyamatáról, az esetleges zavarokról szóló előadás után közös beszélgetésben elmélkedtünk az elhangzottakról.
Nagy szeretettel és nyitott érdeklődéssel fogadott a hallgatóságom az online térben.
Végig nagy figyelemmel hallgatták a résztvevők, sokat jegyzeteltek.
Az előadás új megvilágításba helyezte számukra az SPD-t, a résztvevő pedagógusok hozzászólásaiból kiderült, nem is gondolták, hogy ilyen sokféle megnyilvánulási formája lehet. Nagy volt az információ vágyuk, örömmel üdvözölték, hogy az Alapítvány segítségével továbbiakban is hasznos és szakmaiinformációhoz juthatnak a témában.
Nagyon érdekelte őket a taktilis érzékenység és a szenzorosság-mozgás/mozgásfejlődés kapcsolata, ez volt a vezérfonal az előadás utáni beszélgetésben is.
Nagy öröm volt, hogy saját tapasztalatokat is megosztottak ezzel kapcsolatban.
Az előadás után kifejezték az Alapítvánnyal való további kapcsolattartásra irányuló szándékukat.

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola