CSALÁD SZEREPE

Van egy rossz gyerek, aki mindekit bánt…

Mit tegyek, ha a gyerekemet bántja egyik ovistársa vagy osztálytársa? girl-1825353_1920.jpgMit tehet az az anya, apa, aki a saját gyermekének a legjobbat szeretné, aki meg akarja védeni, aki nyugodt, kiegyensúlyozott életet szeretne adni a gyermekének, de tehetetlennek érzi magát? Tehetetlen, mert az oviba érkezik olyan gyermek, akivel a pedagógusok nem tudnak mit kezdeni, akivel a szülő se kezd semmit, aki néha már terrorban tartja a többieket.

Tehetetlennek érezzük magunkat, pedig sok lehetőség van. Elméletben legalábbis.

A szülők jelezhetik a pedagógusoknak, hogy baj van, mert otthon kiderül az, ami az oviban valamiért nem. Fél a gyermek bemenni, mert valaki bántja. Vagy már a pedagógus is látja, hogy valami van.

A pedagógus jelzi a problémás gyermek szüleinek, hogy valami nem stimmel. A szülő együttműködik. Vagy nem. Ha nem, akkor van tényleg baj.

Van gyermekvédelmi törvény. Van a pedagógusnak jelzési kötelezettsége.

child-1051288_1920Egy pont után a szülő elveszíti a felügyeleti jogát.

Át lehet tenni a rossz gyereket egy másik intézménybe, ahol újabb közösség életét keseríti meg. A mi gyerekünk megmenekül. Másoké kerül bajba.

 

Igazából nincs jó megoldás. Ha a gyermeket kiemelik a családjából, akkor sem lesz neki sokkal jobb.

Vajon mi a probléma gyökere? Vajon milyen ez a helyzet a szülő szemszögéből, akinek a gyereke mindenhol az örökérvényű rossz? Vajon hogyan éli meg, reagálja a szülő azt, ha a gyermekét mindenhol bántják, gonosznak, aggresszornak tartják?

Sokszor az a szülő, akinek a gyereke van rosszként beállítva ugyanolyan tehetetlen, mint azok a szülők, akiknek a gyerekei elszenvedik a sérelmeket.

Tehát a képlet egyszerű, ez mindenkinek rossz. És a gyerekeknek a legrosszabb, mert olyan szintű nyomás alatt élnek így, ami számukra még kezelhetetlen.

Van persze olyan szülő, akit kicsit sem érdekel, hogyan viselkedik a gyermeke, mert ennél számára sokkal komolyabb nehézségeket él meg. Egyedülálló szülő, alkoholista, drogfüggő társa van, súlyos családon belüli erőszak áldozata, depressziós vagy egyéb mentális betegséggel küzd. Elképzelhető, hogy 12 órában dolgozik, hogy 6 órás bért megkapjon, és legalább enni tudjon adni a gyermekének, esetleg a 3-4 gyermeknek. Soha nem tudhatjuk, kinek a mosolya mögött milyen háborúk zajlanak. Soha nem tudhatjuk, hogy ki milyen harcokat vív.

Ez természetesen nem változtat azon, hogy ez a helyzet rossz. Mindenkinek rossz.

Mit tehet a szülő, aki félti a gyerekét? Jelzi ezt a pedagógusnak.

A pedagógus jelzi ezt a “rossz” gyermek szüleinek. Elküldi őket a pedagógiai szakszolgálathoz, pszichológushoz, egyéb szűréseket és terápiákat ajánlhat. De a pedagógus nem kötelezheti a szülőt semmire.

Ha azonban a szülő nem együttműködő, akkor lépni kell. A pedagógusnak jelzési kötelezettsége van a gyermekjóléti szervek felé.

Ez mind egész biztatóan hangzik, de mi van akkor, ha valami nem működik a folyamatban, vagy nem elég gyorsan? Nem jelez a pedagógus, mert nem tudja, mit is tegyen igazából. Bizonytalan vagy nem meri felvállalni a konfliktust, esetleg fél a családtól, vagy attól, hogy valami baj érheti a gyermeket. A segítség nem érkezik elég gyorsan. Mert a beígért 30 nap 6 hónap. Mert nincs elég szakember. Mert tudjuk, hogy az egész országban nincs elég szakember. Sehol. Aki van, az túlterhelt. Vagy rosszul szervezett a munkája, a folyamatok nem elég hatékonyak. Ezzel sem tudunk mit kezdeni, tehát marad a tehetetlenség.

Két napja ülök e cikk fölött már, és nagyon szeretném egy megoldással lezárni, azt mondani, hogy itt egy csodaszer, nektek adom ajándékba, működik, ez a mechanizmus mindenre gyógyír. Nem tudok ilyet.

Van több részmegoldásom, melyek közül egyik sem biztos, hogy működik.

michelangelo-71282_1280Non-profit szervezetek: mint a Kék Erdő Alapítvány is, több szervezet dolgozik azért, hogy segítsen ezeken a gyerekeken. Én nagyon sok szülővel konzultálok. Néha a szülő elzárkózik teljesen. De sokszor volt már áttörés egy rövid telefonbeszélgetés vagy csetelés után is. Mondanám, hogy küldjétek hozzám azt az anyukát, akinek a gyermeke terrorban tart mindenkit, engedjétek meg, hogy kapjon még egy esélyt, hogy jobbá tegyen dolgokat, hadd segítsek nekik! Mennyi ilyen gyerek van az országban? Hány szülővel kellene beszélgetnem naponta? Talán mégis megoldás, ha felém irányítjátok őket, és igyekszek segíteni, igyekszem befejezni a szülőtréningeket. Hátha!

Szemléletváltás: A rossz gyerek nem született rossznak. Nekem egyik alapelvem, hogy nincs rossz gyerek. Minden gyermek születésekor nulla szociális mintával rendelkezik. A mintáit, a viselkedésformáit a szüleitől és a környezetétől tanulja. Ha otthon nincs megfelelő szociokulturális közeg, akkor a pedagógusok adnak neki mintát, hiszen velük tölt sok időt. Ezeknél a gyerekeknél a pedagógusoknak kiemelkedő szerepük van. Sok esetben pontosan az óvodai közegben tudatosítják a gyermekben azt, hogy ő rossz. Így már nem is akar senkit meggyőzni az ellenkezőjéről. Ezekről a gyerekekről kvázi lemondunk. Egy gyermek akkor csinál rosszat, ha valami baj van. Ott belül a lelkében valami nem stimmel. A gyermek reagál a saját negatív élményeire, érzéseire. Ha nincs érzelmi stabilitás otthon, sem az iskolában, óvodában, ha nincs egy személy sem az életében, akihez kötődhetne, akkor ő csak lebeg. Egyedül. Útmutatás nélkül. Önmagáért senki nem szereti. Önmagáért senki nem figyel rá. Hamar megtanulja, hogy akkor kap figyelmet, ha rosszat csinál. Ki tudja így billenteni a felnőtteket a passzivitásból, és ez a fajta figyelem is jobb, mint a lebegés. Ezt 1-2 éves korára már megtanulja. Ha továbbra sem kap egy erős kezet, ami megtartja őt, földre állítja stabilan két lábra, és vezeti, akkor lebeg tovább. Egész életében. És már minden mindegy lesz. Mert úgysem érdekel senkit, mert ő úgyis csak rossz. Ez egy elég egyszerű, szinte már hollywoodi érzelemfolyam, de attól még valós. Ha elégszer elmondjuk egy gyereknek, hogy ő rossz, akkor azzá válik. De soha nem annak születik. Mint ahogyan rasszistának sem, gyűlölködőnek sem. Úgyanúgy a gyermek a jóságot és a jó mintákat is tőlünk, felnőttektől tanulja. Ahogyan bánunk a gyerekkel, ő azt tükrözi vissza. Természetesen, amikor a saját gyermekünkért aggódunk, akkor kevés vagy semmi kapacitásunk marad arra, hogy a másik felet is mentsük.unnamed

Megoldás lehet a terápiás szülőcsoport. Ilyet bárhol, bárki létrehozhat, pszichológus, mediátor vagy akár egy pedagógus, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, bárki vezetheti, attól függően, hogy milyen témákat kíván feldolgozni. Ebben az esetben akár a gyermekpszichiátrián is lehet szerintem érdeklődni, hogy tudnának-e esetleg tanácsot adni, hogyan érdemes valahogy bevonni az érintett szülőt.

Ha a szülőhöz nem is tudunk több megértéssel fordulni, főleg ha nem együttműködő, akkor a gyermeknél lehet még sokat elérni azzal, ha segítünk kiemelni őt a romboló folyamatokból. Felajánlhatjuk például a “rossz” szülőnek, hogy elvisszük a gyermekét játszótérre, és hazaszállítjuk egy héten egyszer. Tudom, ez már nagyon kívül eshet a komfortzónánkon. Én tettem már ilyet. És szuper jó volt. Nagyon jó vége lett. Nagyon sokat megértettem a gyermekről, segíteni tudtam a pedagógusoknak ezáltal. Arról nem is beszélve, hogy az én fiamat soha nem is bántotta így az a másik gyerkőc.

Mi lehet még megoldás? Segítsetek, hozzatok pozitív példákat! Akkor mindenképp írj, ha TE voltál már a “rossz” gyerek anyukája, és tudunk segíteni vagy akarsz változtatni a helyzeten, vagy már változtattál is! Írd meg hogyan! Segítsünk egymásnak, mert együtt sokkal könnyebb.

A közösség, a hovatartozás ereje mindennél erősebb.

Őszintén remélem, hogy ha még tovább gondolkodok, akkor tudok még más ötletet is adni. Azt pedig tényleg nagyon várom, hogy a rendszer úgy kezdjen működni, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Naív vagyok, tudom.

Üdvözlettel:

Hornyák Mariann

Ez is érdekes lehet...