Az első tájékoztatónk roppant kellemes hangulatúra sikeredett, szerintem estig elbeszélgettünk volna, annyi mindent megosztottunk, és vágytunk megosztani! Újra csinálunk ilyet hamarosan!

Köszönöm-Gabriel-Norman

Köszönöm, hogy eljöttetek <3

 

Pénteken, (feb 23) délután 3 és 6 óra között sok mindenről szó esett. Igyekszem tömören összefoglalni mindent, amiről szó volt, vagy amiről akartam beszélni:

  • a Kék Erdő Alapítvány bemutatkozott,

ITT tudsz olvasni egy régebbi írást rólam-tőlem, rólunk,

ITT pedig a legfrissebb (bár már ez is tavalyi) bemutatkozónkat.

  • Néhány alapvető tézist megfogalmaztunk:
  1. A tanulókör célja, hogy a magántanulók és családjaik számára biztosítsa az ideális fejlődési lehetőséget, légkört és ezzel együtt az elfogadást, tiszteletet és megértést.
  2. Nem vagyunk “semmi-ellenesek”, mi a gyermekekért hívjuk életre a projektet, nem valami ellen.
  3. Alternatív módszerekkel és szemlélettel fogunk tanítani, élményeket adni, lehetőségeket teremteni, életre felkészíteni.
  4. A gyerekek munkáiról, tanulmányairól folyamatos dokumentációt készítünk, amely elérhető a szülő, a befogadó iskola által is.
  5. Külső értékelési rendszert nem vezetünk be, a gyermek belső értékelését igyekszünk támogatni, eszerint negyedévente, félévente önmagához mért szöveges véleményt írnak a tanítók, tanárok arról, hogyan fejlődött a különböző részterületeken.
  6. Minden gyermek egyéni fejlesztési tervet kap figyelembe véve a saját egyéni tanulási stílusát és már meglévő tudását.
  7. A befogadó iskolákkal igyekszünk baráti kapcsolatot kiépíteni, a gyermek pedagógusait rendszeresen tájékoztatni, szükség esetén mentorálni.
  8. Családjainknak, főleg a szülőknek rendszeresen szervezünk workshopokat, tréningeket, foglalkozásokat.
  9. A tanulókör nem profitorientált projekt, egyetlen gazdasági célja az önfenntartás.
  10. Minden szülőt szeretettel fogadunk önkéntesként vagy fizetett óraadóként, segítőként.
  11. A tanulókör a családok közösségi munkájából alakul ki, amit nem tudunk mi, szülők elvégezni, csak azért fizetünk külsősnek.
  12. Tej-, glutén-, cukormentes étrendet biztosítunk, figyelembe vesszük a gyermekek allergiáit (azokat teljesen kizárva az étrendből – mindenki ugyanazt fogyasztja!)
  13. Több debreceni szervezettel együttműködve tervezzük a heti programjainkat, foglalkozásainkat (a teljesség igénye nélkül: Fény Felé Alapítvány és Kreatív Műhely, American Corner, Lépésváltó Program, Resuli Alapítvány, Gyémántbogarak, stb.)
  14. Kutyaterapeutával, fejlesztő pedagógussal, gyógypedagógus asszisztenssel és gyógypedagógus, pszichológus és jógaoktató részvételével támogatjuk a tanítványainkat és tanítóinkat.
  15. Egy vegyes korosztályos alsó és egy felső osztályt indítunk, hogy a jelenleg már magántanuló gyermekeket be tudjuk fogadni. Elsőseink iskolafelkészítő foglalkozásokkal kezdik az évet, azaz egy 0. osztályos iskolára hangoló 2 hónappal indulnak. Az iskokafelkészítő programunkat a Manó Gyermektanoda keretében indítjuk Deákné B. Katalin mentorálásával (külsős ovisok is jelentkezhetnek).
  16. Egy csoport 5-8 fővel indul.
  17. Nyári napközis tábort indítunk, amely csapatépítő foglalkozásokkal készíti elő a közös munkát.

 

magyar web

Tanulókör a Kék Erdő Alapítvány támogatásával

Mivel nagyon sok a tennivaló, és több szülő már szeretne beiratkozni, készítem a dokumentációt, és azokat kiküldöm az érdeklődő családoknak.

 

A jelentkezés folyamatos, de szeretném az első csoport létszámát június végével lezárni. Az azon túli jelentkezés is lehetséges, sőt évközben is, de elképzelhető, hogy helyhiányunk lesz akkor már. Helyet fenntartani senkinek nem tudunk.

 

A jelentkezés és felvételi menete:

(Kedves Szülő, engedd meg, hogy tegeződjünk, kérlek!)

  • küldj egy e-mailt nekem:

Hornyák Mariann

Kék Erdő Alapítvány

kekerdoalapitvany@gmail.com

  • kérj tőlem egy jelentkezési lapot (de igyekszem letölthetővé tenni a Facebook Csoportunkból is), én elküldöm. Azon minden instrukció rajta lesz.
  • elektronikusan vagy nyomtatott formában juttasd vissza a jelentkezési lapot nekem.
  • egyeztessünk időpontot a beiratkozáshoz.
  • gyere el a családi napunkra.
  • gyertek nyári táborba.
  • gyertek el az “évnyitónkra” augusztus utolsó szombatján, aminek keretében akár falmászó versenyt is rendezhetünk.

Ha van még kérdésed, gyere a Facebook Csoportba: Kék Erdő Tanulókör, és kérdezz bátran!

Üdvözlettel: Hornyák Mariann, a Kék Erdő Alapítvány önkéntes szakmai vezetője