Mumus van a házban! … azaz magatartászavaros a gyerek!

Sok szülőnek segítek személyes tanácsadással, konzultálunk, beszélgetünk. Mások az írásaimat olvasgatják. Minden nap megkeres valaki. Van olyan anyuka, akivel csak csetelek, van, akivel találkozok is. A lényeg, hogy megtalálnak. Azért tudnak megtalálni, mert keresnek. Lázasan keresnek valamit, egy kapaszkodót, amit erősen rángathatnak, akkor sem esnek újra vissza a földre. Mert bizony sokszor egy problémásabb, esetleg beteg gyermek anyukájának, apukájának lenni nagyon nehéz. Többször kerülnek a szülők padlóra. Nagyon sok esetben a házasságuk is veszélybe kerül, és már nem tudnak családként, egységként funkcionálni. Ezeket a nehézségeket nem látja más, csak azok, akik ott vannak az esti fürdetésnél, a hajnali keléseknél, a reggeli morgásoknál. A legtöbbször még a közeli hozzátartozók, akikkel naponta érintkezik a gyerek se lát bele a háttérben zajló csatákba.

Szeretnék most éppen ezért a családhoz szólni. A tágabb értelemben vett családhoz. A mamához, papához, a keresztszülőkhöz, nagynénikhez, nagybácsikhoz, azokhoz, akik ismerik a gyermeket, látják, hogy a szülő küzd valami láthatatlan problémával, de pontosan nem értik, hogy mi a baj.

Én fontosnak tartom, hogy senkit nem ítélek el, senkiről és semmilyen helyzetről nem alkotok véleményt, amíg nem tártam fel a tényeket teljes mértékben. Így fogalmam sincs arról, hogy a szülők mindig joggal aggódnak-e a gyermekeikért, vagy a nagyszülők, rokonok okkal gondolják azt, hogy a gyereknek semmi baja. Nem tisztem dönteni.

Az azonban tény, hogy amikor egy édesanya úgy érzi, hogy valahogyan az ő gyermeke más, mint a többi, akkor ott valami tényleg van. Én szeretem megadni a bizalmat. Sokat küzdök azért, hogy a társadalom engedje meg az édesanyának, hogy betöltse a szerepét. Legyen ANYA, legyen ösztönös, érezze a gyermekének minden rezdülését. Ez a dolga. Minden gyermeknek szüksége van erre az ösztönös lényre maga körül. Ettől anya az anya. Ez az ősi gondoskodás az, amiben benne van minden ereje az univerzumnak. Ezt csak egy anya tudja.

Természetesen az apa szerepe és szeretete, szigora és gyengédsége ugyanolyan fontos. Életmódunk azonban jellemzően diktálja, hogy a férfi kevesebb időt tölt a gyermekkel.

Kérem, tehát, hogy bízzunk a szülőkben! Amikor a szülők orvoshoz viszik a gyereket sérülés vagy betegség miatt, sokszor túlaggódják a helyzetet. De amikor a gyerek lelkéről van szó, ritkán tévednek, ha bajt éreznek. Persze, sajnos sok olyan helyzetről is számolnak be védőnők, amikor a szülőn kívül már mindenki látja, hogy baj van. Ilyen is van.

Mi van akkor, ha a szülő úgy gondolja, hogy a gyermeke szenzoros, ADHD-s, autista vagy valamilyen egyéb problémával küzd?

Sok szülő mesél arról, hogy a közeli család ( a távolabbit már ne is említsük) nem érti és nem fogadja el az ő döntésüket a gyermek nevelését, kezelését illetően.

Én mindig elmondom, hogy ez abból fakad, hogy mindenkinek van egy mintája arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Illetve egy modellt kapott a saját gyermekkorában arról, hogyan kell helyzetekre reagálni. Ha empatikus modellt kapott, akkor felnőttként is arra fog építkezni. Ha realistán, “józan paraszti ésszel” nevelték, akkor erre tud támaszkodni. Tehát mindenkihez van egy kulcs, egy titkos ösvény, ami nem más, mint az ő kommunikációs csatornája. Valakit, aki csak az eszére hallgat, soha nem fogunk tudni meggyőzni érzelmekkel. És fordítva.

Most itt listázhatnám, hogyan kell kezelni egy magatartászavaros gyereket. Nem teszem. Ha egy gyermekről akár már feltételezés is van, hogy egyéni, speciális nevelési igényű, akkor őt speciálisan kell nevelni. Nem működnek a régi minták, a hagyományos eszközök, a bevett szokások.

Erről azonban én nem tudom meggyőzni a családokat, a rokonokat. Én csak annyit tudok kérni, hogy feltételezzük azt, hogy a szülők többet tudnak már a témáról, mint az átlagember, és küzdenek minden nap, hogy jobb legyen a gyermeknek. Tehát ne szabotáljuk a szülők törekvéseit. Inkább tanuljunk mi is! Inkább járjunk utána dolgoknak.

Például, amiről a legtöbb vita van a családokban, hogy egy magatartászavaros gyereknek szabad-e cukrot adni. Sőt, a glutén és a kazein toxikus hatása is felmerül. Hatással van a szervezetükre, az idegrendszerüket megborítja. Ez egy tény. Orvosilag, minden fórumon, minden féle fajta kutatásban bizonyított. Gasztroenterológus orvosok, neurológusok ajánlják a mentes diétát. A finomított cukrok elhagyása, azok káros hatása a csapból is folyik. Azt is mindenki tudja, hogy a koffein felpörgeti az agyat, tehát hatással van az idegrendszerre. Ha a gyerekemnek kakaót adok, kávét, fekete teát, kólát, stb, akkor én magam stimulálom az idegrendszerét (a gyomráról már ne is beszéljünk). Mindenki tudja, hogy ez így van. Mégis sokan úgy gondolják, hogy mégse árt a gyereknek. És egy egészségesen fejlődő gyereknek nyilván ugynannyira káros mindez, de legalább az idegrendszer zavarait, káros, hibás működését nem rontja tovább. Tehát finomított cukrot, ízfokozókat, adalékanyagokat vagy gyorsan felszívódó szénhidrátot adni egy gyereknek az egyik legrosszabb módja annak, hogy kifejezzük a szeretetünket.

Én megértem, hogy egy nagyszülő szeretné kényesztetni az unokáját. Ennek nagyon sok szuper módja van, ami nem káros a gyereknek. Lehet például nagyon sok féle egészséges édességeket enni, pl. paleo csokit vagy ha tejmentes, akkor étcsokit. Van cukormentes gumicukor és nyalóka is! Vannak mimen kekszek, vagy glulu termékek, amelyek akár házhoz is rendelhetőek országszerte.

A Szafi lisztcsalád már mindenre hoz megoldást, és percek alatt készen van a “bedagasztott” kenyér vagy a kakaós csiga. Ma például pizzát sütök a fiúknak, és holnap csigát visznek. És ez negyed annyi idő alatt készül el, mint a hagyományos élesztős, cukros, lisztes verzió.

De nem is ez a legfontosabb, hanem a bizalom. A támogatás. Az, hogy hiszünk-e egymásban, hiszünk-e egymásnak. Sokszor a valódi dráma a színfalak mögött zajlik, ott játszák a lényeget. Nem tudhatjuk, ott mi van. Próbáljuk hát elhinni, hogy a másik embernek oka van arra, amit tesz. Ha egy szülő egy bizonyos diétát ír elő a gyermekének, orvossal konzultálva, akkor bízzunk benne, hogy tudja, mit csinál. Támogassuk őt, ne nehezítsük meg az amúgy is nehéz feladatát.

Hogyan tudunk segíteni? -Olvass tovább

Ha Te segítenél nekünk…

Köszönöm, hogy elolvasta. Köszönöm, hogy elolvastad.

Szeretettel: Mariann

Kék Erdő Alapítvány