Családként az első négy karácsonyunk rémálom volt. Gyűlöltem, végigbőgtem. Csak veszekedésből, pörgésből, dührohamokból állt. Elhatároztam, hogy nem fogunk karácsonyt ünnepelni soha többet. Sőt, semmilyen ünnepet. Soha nem szerettem vásárolni igazán, nekem nem szeretetnyelvem az ajándékozás. Le a karácsonnyal!

Közben azonban ott motoszkált mindig is bennem az a varázslat, amit a fények hoznak, a díszek, az ünnepi asztal. Hogy a karácsonynak mindig volt az életemben valami igazán varázslatos ereje. Fél éves koromban Szenteste álltam fel először, hogy elérjek egy díszt. Elég korán elcsábított a karácsony csodája.

Viszont a fiam nem bírta. Ő nem bírja az izgalmas dolgokat. Akkor sem, ha a pozitív várakozás tölti be a mindennapokat. Tavaly kipróbáltam valamit, és működött. Idén továbbfejlesztettem, és még mindig működik!

Az első és alapvető elvem: kapcsolódva nevelek, kapcsolódva oktatok, kapcsolódva élek. Ha nincs ez a kapcsolódás, magamtól is eltávolodok, ösztönös igényem van rá. Éreznem kell az egyensúlyt, és az csak akkor van, amikor összekapcsolódhatok a környezetemben élőkkel. Amikor valamelyik gyerekem (akár a tankörben) kiborul, akkor ő valójában ebből a kapcsolódásból billen ki. Ezt a kibillenési pontot kell megérezni, és akkor azonnal újra lehet kapcsolódni. A mi dolgunk semmi más, csak az, hogy ezt a kapcsolódó egyensúlyt megőrizzük. A többi menni fog magától!

A második elvem, hogy a kevesebb több. Nem a mennyiség fog értéket hozni az életünkbe, hanem a minőség. Beszéljünk tárgyakról, szeretetről, időről vagy akár ingerekről. A mi szenzoros babáinknál pedig még fontosabb, hogy minőségi figyelmet kapjanak, kapcsolódhassanak, és ne tárgyak vegyék őket körbe, hanem az ölelő karok. (még ha képletesen is)

Aztán van még egy módszerem, ami abban segít, hogyan faljunk fel egy elefántot: apró részletekben. (nem igaziból)

Tehát: jön egy nagy ingerbomba, semmi baj, szedjük szét apró részletekre. Legyen minimalista, legyen egyensúly, maradjunk kapcsolódva.

Hogyan  tudsz kapcsolódni a gyermekeddel? Ezt neked kell kitapasztalnod. Olvass az 5 szeretetnyelvről, olvass érzelmi intelligencia fejlesztőkről, akár teszteket is csinálhattok. Lehet, hogy elég, ha megfigyeled, mikor van a gyerek flow-ban. Mikor viselkedik kifogástalanul? Olyankor mit csináltok? Olyankor TE mit csinálsz és hogy vagy, hogy beszélsz vele? A flow az a pillanat, amikor ránézel a gyerekedre, figyeled a játékát, és megtelik a szíved szeretettel, mert már ránézni is öröm, olyan ügyes, olyan kiegyensúlyozott.

Hogyan lehet minimalizálni az ingereket? Mi sokat áldoztunk ezen a téren: hozzánk nem jönnek hétköznap vendégek, nálunk 5-kor vacsora, 7-kor alvás. Tiszteletben tartjuk a gyerekek igényét erre. Nem megyünk el délután sehova. A 7 éves gyerek két hónapja kezdett el úszni járni fél négytől… szóval értitek. Hozzánk nem lehet este átjönni. Ezt nehezen értették meg mások. Még nehezebben fogadták el. De semmi értelme egy zavart, állandóan hisztiző gyereket nevelni csak azért, hogy mások eljöhessenek, ami arról szól, hogy  a gyerek végigpörgi, beszélgetni nem lehet, senkinek sem igazán jó élmény. Emlékszel? Minőség vs mennyiség…

Találkozzunk egy hónapban egyszer, de az legyen értékes és tartalmas. Legyen mindenkinek élmény.

Kint vagyunk a természetben minden nap. A fenének van kedve, sőt a játszótereket halálosan unom. (elnézést, ha ez az őszinteségem sért valakit, de akkor se fogom tagadni)

Nem vagyok ücsörgős, nézem, ahogy csúszol típusú anyuka. Elviszem a gyerekeket játszótérre, játszóházba is néha, ha én is jól tudom magam érezni, és őszintén adom az élményt a gyerekeknek. Veszekedve nincs értelme. Mindenben a harmóniát keresem, így minden sokkal értékesebb.

Erdő mellé költöztünk. A gyerekek miatt. Hogy ne legyen kérdés, kijutnak-e a természetbe rendszeresen. Macerás bejárni a városba. Tény. De a természetközeliség az egyik kulcs a szenzoros gyerek egyensúlyához.

Az egész családunk felvállalta az ízfokozó-, finomított cukor-, glutén- és tejmentes étkezést. (én magam néha a cukorral csalok) Na, ez egészen biztosan az egyik legnehezebb, de legáldásosabb vállalásunk volt. Az első két év kifejezetten nehéz volt. Most már természetes ez is.

És hogyan aprózzuk fel az ingerbombákat, legyen az névnapi buli, szülinap, karácsony?

Tavaly még csak annyit változtattunk, hogy 24-én együtt feldiszítettük a fát, majd közösen megebédeltünk. Négyen, otthon. Békésen. 25-én reggelre pedig kikerültek az ajándékok a fa alá, persze ezt nem tudták a gyerekek. Nem is volt téma szinte, hogy mikor lesz ajándék. 1-1 darab apró legót kaptak, egyformát, és 1-1 doboz tik-takot, mert Mama táskájában mindig van, és azt néha meg szoktam engedni, náluk a tik-tak a csemegézés, édességezés, cukorfogyasztás csúcsa! Elégedetten, boldogan és békésen játszottak egész nap! Csodás volt. A tik-tak kb 2 hónapig kitartott ezután, pedig mindenkit kínálgattak vele. Másnap átjöttek a szüleim, majd következő nap a férjem anyukájáékhoz mentünk. És kész. Egyszerű volt. Békés volt. Kevés ajándékot kaptak, így mindegyikkel tudtak játszani, nem pörögtek túl rajta.

karácsony fiúkkal fadiszítésIdén még tovább bontottuk a programot: egy héttel karácsony előtt már megvettük és bevittük a fát, és minden nap teszünk rá néhány díszt mindannyian. Énekelünk együtt, hallgatunk karácsonyi zenét, majd fürdés-alvás. Esténként mesélek a gyerekkoromból karácsonyi történeteket, óriási havazásokról, szerény de boldog ünnepekről.

Ugyanúgy reggel adunk ajándékot, így az esti alvás nem borul meg. A napirend alap, és ahhoz igazodik minden. Nagyon ritka a kivétel ez alól.

Nálunk ez működik. Kell azért hozzá, hogy én se stresszeljek rá, ne akarjak teljesíteni. A karácsony egy ugyanolyan nap, mint a többi, hiszen a szeretetről és a családról szól. A mindennapjaink is a szeretetről és a családról szólnak. Tudom, hogy  a keresztények Jézus születését is ünneplik, mi is mesélünk bibliai történeteket.

Talán ez neked most olyan idillinek vagy akár elképzelhetetlennek tűnik, pedig csak rajtunk múlik, mennyire rohanunk. Mennyire figyelünk oda egymásra. Ez a mi döntésünk. Jogunk van hozzá, hogy többet törődjünk önmagunkkal, másokkal.karácsonyfa fiúval

Nem muszáj mindent úgy csinálni, ahogyan mindig is szoktuk csak azért, mert mindig is úgy szoktuk csinálni. Szabaduljunk ki a nyomasztó szokásokból és alakítsunk ki új szokásokat. Saját családunk van, saját gyermekünk, akiért felelősséggel tartozunk. Lehet, hogy mindenki megmondja a tutit, de amikor a gyerek kiborul, csak ránk marad minden nehézség. Így jogunk van azt mondani, hogy: oké, csináljuk a te módszereid szerint, de a következményt is te viseled, kedves szomszéd, kedves nagynéni vagy bárki, aki nem él együtt napi szinten a gyerekkel. Ha nekem kell a dührohamokat, meltdownokat kezelni, akkor engedtessék meg, hogy azok megelőzéséért tehessek. Senki nem kényszeríthet bele bennünket egy olyan helyzetbe, ami rombol, főleg úgy, hogy ő nem jön bele a helyzetbe velünk. Szóval, álljunk ki a gyerekekünkért! Soha senki nem fog a gyerekedért kiállni, csak TE!

Erőt, békét és sok szeretetet, egyensúlyt kívánok neked!

Szeretettel:

Mariann

Ez is érdekes lehet...