Egy SNI-s gyerek szülei legalább mindig kipihentek és kiegyensúlyozottak. Egy szenzoros gyermek mellett nyugodtan telnek az esték. Az autista gyerekem is mindig gond nélkül öltözik reggel, hamar elkészül. ….. Ja, nem.
*
Egy bármilyen egészségesen, “normálisan”, átlagosan (a szimpatikus szó aláhúzandó) fejlődő gyermek mellett sem igaz egyik fenti állítás sem.
A gyermek, de akár egy szenzoros felnőtt is, éjjel többször ébred, ezzel felébresztve, de mindenképp zavarva a szülők, a testvérek pihenését. Kisebb gyerekeknél ez még nehezebb, mert fel kell kelni velük. Segíteni kell őket éjjel úgy, mint nappal. A nem önálló, nem öngondoskodó felnőttnél is előfordulhat, hogy ugyanúgy gondoskodást igényel, mint egy 2 éves. Éjjel is.
A reggel sem telik másképp, csak ott még mi is akarunk valami együttműködést elérni a gyereknél, nem csak ő akar tőlünk valamit. Mi szeretnénk, ha felvenne néhány ruhadarabot, ő nem annyira. A mi döntésünk, hogy hány csatát vállalunk fel naponta, hogy elengedjük-e a gyereket inkább két-három rövidujjú pólóban, és nem eröltetjük a hosszúujjút vagy megküzdünk. Aztán még enni is kellene, fogat mosni, ezek mind ingoványos talajra visznek. És az, hogy elképzeljük, hogy a gyerek kedvesen válogat a ruhái vagy az ételei között, bájos idillnek tűnik. De a valóságban ez akár 2-3 csapkodós ordítós dührohamot is jelenthet. Bármelyik pillanatban repülhet a reggelihez terített asztal teljes repertoárja, és kenődhet fel a falra, mert nem találtad ki magadtól, hogy a gyerek nem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy reggelizni akar. Ha nagy nehezen el bírtok indulni, akkor már csak azon kell imádkozni, hogy összeomlás, kiborulás nélkül oda is érjetek a megcélzott helyre.
És akkor pár óra szünet. Ha egyáltalán jár bárhová a gyermek. Mert ha egész nap otthon van, akkor más a napi rutin nyilván.
Este pedig ugyanez ismétlődhet akár visszafelé. Vannak jobb napok, vannak nagyon jó napok, és vannak ettől sokkal rosszabbak. Vannak szülők, akik évek óta nem aludtak 3-4 óránál többet, vagy talán alszanak 6 órát, 3-4 megszakítással. De a fizikai fáradtság csak egy apróság már. Mert nem tud eleget aludni az, akinek a lelke fáradt.
Amikor valaki gyereket vállal, nem tudja, hogy az milyen lesz. Nem tudja, hogy anyaként vagy apaként mennyit fog bírni. Fogalma se lehet, hiszen, még soha nem is találkozott azzal a gyerekkel, azokkal a helyzetekkel. Minden szülőnek joga van elfáradni, joga van az érzéseihez, és joga van hozzá, hogy kifejezze azokat. Lehet fáradt, mérges, türelmetlen. Szabad sírni, szomorúnak lenni, csalódni. Ez nem mártíranyaság. Nem mártírkodás, amikor megteszek valamit a gyerekeimért, és később elmondom, hogy nekem ezt nehéz megtenni. Például egy 10 éves gyereket átpelenkázni éjjelente. Nehéz. Fizikailag is és lelkileg is. De nincs más megoldás. Meg kell tenni. És ha egy szülő emiatt nehéznek érzi a sorsát, ám legyen joga hozzá! Persze, azt is lehet javasolni, hogy fogadjon fel valakit, aki megcsinálja ezt helyette, de nem biztos, hogy megteheti vagy akarná. Egy újszülöttet éjjelente 16x szoptatni is nehéz, mégsem mondjuk azt a 3 hetes baba anyukájának, hogy hívjon valakit, aki szoptat helyette, vagy adja be a babát valami otthonba, vagy hogy ne sírjon már, hiszen ő akart gyereket, ne mártírkodjon már. Vagy van olyan ember, aki ezt őszintén mondaná egy anyukának, aki 3 hete szült, kimerült, felborult az élete, azt se tudja, merre van előre? Nem hiszem.
Persze, egy anyának az a dolga, hogy gondozza a gyermekét. Akkor is, ha 20 évesen még csak 5 éves szinten van. De ez lehet nehéz. Lehetünk teljesen kimerültek. Lehet a lelkünk fáradt. És ilyenkor jogunk van megpihenni.
Nem akartam ennyire “jogom van hozzá” írást megosztani, de most ez jött ki. Mert bánt engem az, hogy mennyire nem engedjük meg magunknak azt, hogy rosszul érezzük magunkat. Mintha a negatív érzéseink nem lehetnének jogosak, valódiak. Mintha rosszabb emberek lennénk attól, hogy nem mosolygunk minden nap. Pedig ez nem így van! Mosolyogjunk akkor, amikor az a mosoly őszinte. Ha elégszer megállunk megpihenni, akkor biztosan a mosoly is többször lesz elbűvölő, mert jobban fogjuk magunkat érezni. Én egészen biztosan tudom, hogy az elfojtott rossz érzések semmi jót nem hoznak az életünkbe. Engedjük meg magunknak a szomorú pillanatokat is, majd pedig engedjük el ezeket a rossz érzéseket, hadd
Hornyák Mariann
Kék Erdő Alapítvány
Ha szeretnél velünk beszélgetni szenzorosságról, csatlakozz hozzánk a Facebookon! —- > SZENZOROS GYEREKEK SZÜLEINEK CSOPORTJA
Ha a magántanulásról, a Debreceni Kék Erdő Tanulókör érdekel, akkor pedig ITT találsz meg bennünket a KÉK ERDŐ TANULÓKÖR Facebook csoportjában.