Itt ülök a csendben. Némán. Hallom, ahogyan a szívverésem a dobhártyámhoz ér. Minden dobbanás egy pillanat. Egy olyan pillanat, amit ürességgel tölt el a tehetetlenség. Mert üres vagyok. Nincs érzés a szívemben, nincs gondolat a fejemben. Fáradt vagyok. Nézem az életet, nem érzem. Nem ér el semmilyen inger. Kimerültem, elfogytam. Megint.
Már annyiszor felálltam. Már annyiszor összeszedtem magam, mosolyt vettem fel, továbbmentem. Most nem megy. Ez az utolsó, ez a vége. Nem megy tovább. Nem akarom ezt tovább.
Bevillan, ahogyan a kisfiam ma reggel megsimogatta az apukája arcát.
Közben robotként készítem a zsömléket, teszem őket a sütőbe. Nincs erőm ennél többet tenni. Van, hogy napokig csak épp létezem.
Ez így nem jó. Vannak emberek, akik csak megmérgeznek. Bénító mérgük tönkreteszi az életünket. Kell egy ellenanyag.
De ha éppen nem ezek az emberek küldenek a földre, akkor itt van az autizmus. A szenzorosság. A dührohamok. A kimerült, hajszolt gyermek. A kilátástalanság. A pénztelenség. A tehetetlenség. Az élet. Muszáj ennek nehéznek lenni?
Muszáj nekem mindent átérezni? Muszáj nekem mindig újra felállni? Saját mankómat faragom, mert kezet kevesen nyújtanak. De aki nyújt, néha az is elhúzza, mielőtt pont megérinthetném.
Sokszor írják nekem ezeket szülők. Sokszor olvasom ezeket a gondolatokat fórumokon, csoportokban, blogokon. Sokszor hallom ezeket a fejemben.
Nem számolgathatjuk naphosszat az ellenségeinket. Nem pazarolhatjuk az időnket azzal, hogy félelmeink árnyékának erős kontúrokat húzzunk. Vannak emberek, akik mérgeznek minket, a lelkünket. El kell őket engedni.
Jusson eszünkbe, hogy vannak olyanok is, akik a vulkán gyomrába értünk jönnének, és sziklaként nyújtják a kezüket felénk. Figyeljünk ezekre az emberekre! Fogadjuk el, hogy nem mindenki képes adni és szeretni. Van azonban sok olyan ember, aki bármikor segít. Nem biztos, hogy ők a családunk. Nem biztos, hogy ismerjük egymást. Lehet, hogy csak egy mellettünk elsétáló idegen. Bíznunk kell benne. Mert az üresség nem maradhat a lelkünkben. Fel kell töltenünk hittel, szeretettel, tenni akarással, tervekkel, álmokkal! Nincs soha vége.